Mayácska, élete ~13. évében, 10 velünk töltött év után múlt vasárnap (2026.09.06.) dél körül elaludt. Most üres a ház.

Fél éve laktunk itt, mikor elmentünk a menhelyre megnézni a kutyukat, rögtön a második kennelnél odajött a rácshoz, és a rá jellemző „hangjelzéssel” tudtunkra adta, hogy match van, felesleges is tovább nézelődni. Körbementünk, de aztán természetesen őt vittük el sétálni. Két hét „kötelező gondolkodási idő” volt, úgyhogy én két hétig intenzíven kerítést javítottam/kiskaput csináltam. A két hét lejárta után az autó hátsó ülésén, Judit folyamatos simogatása mellett végigordította az utat hazáig. Az utolsó pillanatig így szeretett autózni.

a kiskapu, javított rajta
Az említett kiskapu, javított rajta ;)

Egy atomórához mérhető pontosságú rendszerben irányított minket. Percre pontosan mikor fekszünk, mikor kelünk, mikor megyünk sétálni, a reggelikészítés milyen lépésekben zajlik - és ő mikor kap belőle valami lepattanó falatot -, minden rendszerben volt helye, ami nekünk is nagy segítség volt, mert két lépés között bármikor el tudunk kavarodni a tennivalók között. Egy idő után vagy gondolatot tudott olvasni, vagy értette, amit mondtunk, és bár nem emberi szavakkal, de válaszolni is tudott. (Vettünk neki gombokat, de nem használta őket, mert nem volt rájuk szüksége, megértettük mit szeretne pár cifra morgásból-nyammogásból.)

erdőben, nem hóban

Minden nap kétszer sétáltunk - esőben, hóban, szélben -, jelezte, hogy menjünk, ha itt volt az ideje, még ha az annyit is jelentett már csak, hogy dupla hámmal hátracipelem a kertbe. Amíg aktív volt kirándultunk, futottunk az erdőben, jártunk tanfolyamokra, őrző-védőztünk - ezt nagyon élvezte, bár az ízületeinek biztos nem tett jót. Egy vállficama után derült ki, hogy szar géneket örökölt mozgásszervileg, ezután próbáltunk vigyázni rá. Előtérbe került a torna/fizioterápia, amit szintén szeretett, és amivel meggyőződésem, hogy éveket nyertünk neki. Minden este kellett valamit feladatozni, ha nem tornáztunk, akkor szimatszőnyegeztünk, “orvosoltunk”, vagy csak a türelmet gyakoroltuk fésülgetés közben. Judittal a hatlábas kalandokon is részt vettek, sok furcsa feladattal.

erdőben, hóban

Az állatorvosokkal az elején nem volt túl barátságos - pontosabban nagyon kedves volt, amíg elő nem került valami szerszám, ami a vizsgálathoz kellett. Mikor hozzánk került, valami ételre allergiás volt, rágta a lábait, ment a hasa, és a füle is váladékozott. Négyen feküdtünk rajta ahhoz, hogy az orvos be tudjon nézni a fülébe. Az allergiát ügyesen kerültük, de az izületi és kapcsolódó (diszplázia, CEC) problémák miatt azért jártunk orvoshoz később is. Az utolsó néhány évben találtuk meg azt a helyet, ahol nem az, hogy nem akart megölni senkit, de alig lehetett a váróban tartani, amíg sorra kerültünk, annyira ment volna be az orvosokhoz. (Szóval, ha a kutyusod fél az állatorvostól, nem ördögtől való másikat keresni, vannak fear free hozzáállással tevékenykedő dokik, érdemes kipróbálni, ég és föld.)

Más kutyákkal nem nagyon barátkozott - azt gondoljuk, hogy a gerince már régóta fájt, pláne, ha ráugrott valaki játék közben -, de volt pár tisztelettudó környékbeli haver, akik nem lettek azonnal elkergetve, ha közelítettek. A cicákat viszont le kellett vadászni, bármi is volt.

természetes pózban

A kaja volt a mindene, azzal kb. bármire rá lehetett venni. Ha megkérdezték volna, valószínűleg azt mondta volna, hogy egész életében éhezett - pedig volt időszak, amikor volt rajta egy kis felesleg. Talán egy rövid pillanat lehetett, amikor egy délután úgy értünk haza, hogy ő hátul a cseresznyefa alatt feküdt dagadó pocakkal, kb. mozgásképtelenül, és az elé hullott cseresznyéket próbálta csak a nyakát nyujtogatva felenni. Bár lehet akkor sem érezte magát jóllakva :)

zúzmarás erdőben

Amikor én voltam beteg, ő volt velem itthon, és tartotta bennem a lelket, majd vitt el futni az erdőbe, és szerettette meg velem a terepfutást. Ha valaki elment itthonról, a másikunk sosem volt egyedül, a COVID óta lényegében 24/7 velünk volt, a lábunknál aludt, ha ki is ment napozni, rövid idő után bekéredzkedett, és mi sem nagyon hagytuk egyedül 3-4 óránál hosszabb időre.

Folyamatosan figyelt minket, többet tudott rólunk, mint mi magunk. És sok mindent tanított nekünk, magunkról és a világról.

kicsit már őszült

Mayácska elaludt, de tíz évnyi kaland maradt velünk. Üres a ház, de akárhova nézek, ő még ott van, és sokáig ott is lesz.